Oxygen Fogyiklub Program
Oxygen Fáy
Az Oxygen Fogyiklub olyan személyre szabott fogyókúrás program, mely segíti a fokozatos testsúlycsökkentést, valamint a sikeres fogyás után az eredmény fenntartását.
Célunk, hogy segítséget nyújtsunk a helyes szemléletmód kialakításában, átformáljuk a helytelen életviteli szokásokat, és felkeltsünk az igényt a mindennapos mozgás iránt.
Szeretnénk bebizonyítani, hogy a tartós és egészséges fogyás nem kell, hogy szenvedéssel, fájdalommal járjon. Ezzel szemben, megismertetjük a résztvevőket a mozgás örömével, hatékonyságával, mely mindeközben szórakoztató, élvezetes.
Fogyj velünk! Okosan, szenvedés nélkül.
Első alkalom: 2011. 10. 10.
Helyszín: Oxygen Újpest, 1042 Budapest, Árpád út 47-49.
Jelentkezés: Oxygen Wellness Újpest recepcióján, az összeg befizetésével, részletfizetési lehetőség nincs
Utolsó alkalom: 2012.01.26.
Bérlet érvényessége: 2012.02.12.
A Csoport minimum 12, maximum 16 fővel indul, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk.
Heti 3 edzés 4 hónap, összesen 48 alkalom
Mindannyian tudjuk, illúzió azt gondolni, hogy a hosszú hónapok, évek alatt ránk rakódott kilókat egykettőre, rövid idő alatt ledolgozhatjuk, vagy hogy a részvételi díj befizetése automatikusan garantálná a sikert.
Éppen ezért, Fogyiklub programunkat inkább úgy tekintjük, mint egy hosszú út első állomását, amelynek során kulcsot adunk a résztvevők kezébe ahhoz, hogyan lehet egészségesebben, és a szó minden értelmében könnyedebben élni.
A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy a résztvevők sikeresek legyenek, azonban az is éppoly szükséges, hogy Te magad is komolyan vedd a programot és együttműködj velünk, s megtedd, ami Tőled telik!
Tisztában vagyunk vele, hogy nem kevés időbeli és anyagi áldozatot jelent heti 3 alkalommal edzeni járni, vagy önfegyelmet gyakorolni a hűtőszekrény csábításával szemben.
Célunk, hogy egyfajta arany középutat mutassunk és bebizonyítsuk: a fogyás és az ideális testsúly megtartása nem igényel drasztikus koplalást, testi-lelki szenvedést, vagy folyamatos, reménytelen küzdelmet egy ránk rótt szörnyű csapással szemben.
Közhely, de a kulcsszó az életmódváltás! Ezt szeretnénk átadni, megtanítani Nektek a Fogyikub 16 hete során. Szeretnénk bebizonyítani, hogy az áhított cél vállalható áldozatokkal jár, amelyek szép lassan már nem is áldozatok, hanem az életünk részei, teljesen természetes, sőt kellemes tevékenységek, mint amilyen a rendszeres mozgás vagy az egészséges táplálkozás.
A program során igyekszünk minél több hasznos információt átadni a tudatos és egészséges fogyás módszereiről, melyek valóban eredményhez vezetnek. Szeretnénk eloszlatni minden tévhitet a kínzó koplalás szükségességéről, a gyilkos edzések hatékonyságáról és a "csodamódszerekről". A végső cél a tudatosság, a helyes szemlélet kialakítása, illetve, hogy a cél elérése után önállóan is képes legyen mindenki a helyes életvezetésre.
Választható csomagok
Fogyi Klub alapcsomag 99.900,- Ft, mely tartalmazza:
- állapotfelmérés (testsúly-, testmagasság-, testzsírszázalék-, hasi zsírszövet, testkörméreti adatok felvétele, vérnyomásmérés)
- 16 héten keresztül heti 3 alkalom csoportos, de személyre szabott pulzuskontrollált edzés edző jelenlétével
- személyre szabott étrend (kétszer 1 hetes, a program elején és végén)
- rendszeres konzultáció dietetikussal
- rendszeres ellenőrzés (3 hetente állapotfelmérés – összesen 6 alkalommal)
- 1 alkalom táplálkozástani előadás fogyókúra témakörében
- Vizigimnasztika után wellness használat (16 alkalom)
- kedvezményes wellness jegyvásárlási lehetőség 990,- Ft/alkalom áron
Fogyi Klub Plusz Medical csomag ÉLETMÓD PROGRAM 119.900,- Ft, mely az alapcsomagon kívül tartalmazza:
ÉLETMÓD PROGRAM
http://oxygenmedical.hu/eletmodorvoslas-felmeres-tanacsadas
A program elemei:
Táplálkozás
A program minden résztvevője személyre szabott étrendet kap, melyet a dietetikus személyes konzultáció után állít össze. A hatékony fogyás elengedhetetlen eleme a tudatos táplálkozás, így nagy gondot fordítunk arra is, hogy a résztvevők megtanulják az egészséges táplálkozás alapszabályait és eloszlassunk sok-sok tévhitet a drasztikus és sokszor eredménytelen diétákkal kapcsolatosan. A dietetikussal való rendszeres konzultáció során a helyes étkezés folyamatosan kialakítható, a fogyás hatékonysága maximalizálható.
Testmozgás
A program legfőbb eleme a tudatos fizikai aktivitás. Főként kardio jellegű mozgásformák, mely során a felhasznált energiák nagy része a testzsírból kerül felhasználásra, így segítve a testsúlycsökkentést. A szakképzett edzők által vezetett tréningek mérsékelt intenzitáson zajlanak, mely során célunk az, hogy az "álomsúly" elérése közben mindenki megismerje a mozgás örömét. A csoportosan, zenére végzett edzések a zsírégetésen túl a szórakozást és a kellemes kikapcsolódást jelentik.
Háromféle edzéstípus ismétlődik a Fogyiklub programban:
Edzés időpontok:
hétfő 19.10 – 20.40 – kardio (30perc) + spinning (edző: Matos Móni)
szerda 18.30 – 20.00 kardio, (edző: Lázár Sára)
csütörtök 18.30 – 19.30 vízigimnasztika (edző: Hegyi Marianna)
Az edzések időtartama a program elején még rövidebb, a végére pedig fokozatosan hosszabbodik. Fontosnak tartjuk, hogy elkerüljük a túlterhelést, túledzést, s hogy a mozgás kellemes intenzitáson történjen. A végső cél, hogy kellemetlen kötelességből egy kellemes és várva várt programmá lépjen elő a rendszeres mozgás.
Pulzuskontroll
Bár csoportban edzünk, de a pulzusmérő használatával mégis mindenki személyre szabott intenzitáson dolgozik. A program fontos eleme, hogy megtanítjuk a pulzusmérő használatát, illetve azt, hogyan kell kulturált módon és intenzitáson edzéseket végezni, szükségtelen és veszélyes túlterhelés nélkül.
Orvosi ellenőrzés
Már-már közhely, de sajnos igaz, hogy a túlsúlyhoz sajnos nagyon gyakran egészségügyi problémák is társulnak. A modern orvostudomány álláspontja az, hogy nagyon kevés olyan krónikus betegséget ismerünk, amelynek ellenjavallata lenne a rendszeres testmozgás. Sőt! A megfelelő módon és intenzitáson végzett edzések és az egészséges táplálkozási alapelveken nyugvó fogyókúra sikere hozzájárul ez elhízás okozta betegségek kialakulásának megelőzéséhez. A Fogyi klub Medical csomag az elhízás okozta betegségek szűrésében nyújt segítséget.
Összefoglalva…
Amit mi ígérünk:
Hosszú távra tervezett, eredményes fogyás
Szakmailag magas színvonalú háttér
Ésszerűen megtervezett, egyénre szabott edzésprogram, heti 3 sportfoglalkozás
Jó hangulat, lelkes csapat, közös élmények
Személyre szabott étkezési rend kialakítás
A reális cél elérése
Ami biztosan nem lesz:
Kínzó éhségérzet, drasztikus fogyás, egyoldalú táplálkozás
Veszélyes, nagymértékű izomvesztéssel járó, hirtelen testsúlycsökkenés, és ennek következményeként vitamin- és ásványi anyaghiány, immunrendszer gyengülése, agyi funkciók csökkenése (koncentrációzavar), fejfájás
Túledzés
Megerőltető, értelmetlenül magas intenzitáson zajló edzések
Szenvedés és könnyek
Néhány gyakori kérdés és válasz:
Kötelező-e a megadott órákra a megadott időben járni?
Igen, egyes hiányzásoktól eltekinthetünk, de mivel ez egy klub, a célunk az, hogy közös erővel egymás és mi motiválásunkkal érjétek el a kitűzött célokat.
Hány kiló fogyásra számíthatok a Fogyiklub program során?
Orvosaink, dietetikusunk álláspontja szerint az egészséges mértékű fogyás hetente 0,5-1,0 kg lehet, természetesen a kiinduló testsúlytól függően. Ennél gyorsabb ütemben lefogyni az egészségünkkel nem összeegyeztethető.
Mi a helyzet akkor, ha nem tudok részt venni egy edzésen?
Ha hiányoztál egy edzésről az adott hónapban az az alkalom felhasználható az Oxygen Újpest órarendjében található olyan órán, amely óratípusról hiányoztál (ha spinning akkor spinning óra). Ha ezt a lehetőséget az adott hónapban nem használtad ki, ezt következő hónapban még megteheted, de csak a fitnesz részen található kardio gépek használatával. Ha ezt is elhalasztottad az alkalmad elveszett. Ezzel igyekszünk motiválni arra, hogy egyrészt ne hiányozz, másrészt ha már úgy alakult, mihamarabb pótold az elmulasztott alkalmat.
Meddig tart a program?
Minden résztvevőnek összesen 48 felhasználható alkalma van a Fogyiklub Bérletén. A program utolsó edzése a 48. csoportos foglalkozás.
Indítottak-e már hasonló programot, és mik a tapasztalatok?
Eddig 8 Fogyiklubot indítottunk és vezettünk végig. A tapasztalatunk egyértelműen az, hogy annak lesz igazi sikere a program során, aki lelkiismeretesen eljár az edzésekre és emellett az étrendet is betartja. Egyértelműen látszik, hogy csak a mozgás nem elég, ha mellette magas a kalóriabevitel. Az étrenden betartásán nagyon sok múlik!
Természetesen bármely további kérdésre szívesen válaszolunk!
Lázár Sára, programvezető
0630/ 976 40 56
lazar.sara@oxygenwellness.hu
Kitartást, elszántságot és lelkesedést kíván az Oxygen Wellness Fogyiklub csapata.
Hamarosan találkozunk!
Oxygen Újpest

Utolsó alkalom: 2012. 01. 26.
Bérlet érvényessége: 2012. 02. 12.

Oxygen Naphegy
-